A Spirulina algáról és hatásairól- ahogy a szakemberek látják

A tengeri szervezetek fogyasztása közel egyidős az emberiséggel. Azt ugyan nem tudjuk megmondani, hogy a Spirulina fogyasztása mikor kezdődött, de azt tudjuk, hogy az algák táplálkozási célú felhasználásával kapcsolatos első írásos források a 16. századra nyúlnak vissza.
.
Bernal Díaz del Castillo (1492–1585), a konkvisztádor Hernán Cortés krónikása szerint az azték városok piacai igazán színes látványt nyújtottak, ahol szinte mindent lehetett kapni a ragyogó drágaköveken keresztül állatgyógyszerekig, az alapvető élelmiszerektől a luxuscikkekig. A leírás szerint az aztékok azonban a legnagyobb becsben egy kis, zöld színű süteményt/pogácsát tartották, amit tecuitlatl néven emlegettek, és amellyel hasonlóképp kereskedtek, mint az európaiak a sajttal.
 .
Cortést és a spanyolokat zavarba hozta ez a kis „zöld sár”. Sosem kóstolták meg, de az aztékok szerint az íze kiváló volt. Az aztékok csónakjaikról úgy gyűjtötték a Spirulinát, hogy egy sűrű szövésű hálót dobtak a víz felszínére, majd lassan kihúzták és a beletapadt Spirulinát a csónakba tették. Az így begyűjtött zöld masszát a parton kialakított teraszokra, padokra halmozták, 3-4 cm vastagságúra egyengették és a napon szárították, amíg kb. 2-3 mm vastagságúvá nem száradt.
.
A későbbi útleírások egy kissé árnyalják a képet és olykor össze is zavarják a  késői korok olvasóit, hogy az aztékok hogyan is fogyasztották  a tecuitlatl-t. Az biztosnak látszik, hogy elsődlegesen kenyérbe/lepénybe töltve ették. Az így kapott étel íze – a leírások szerint – hasonlatos volt a sajtéhoz. Különböző gabonákat kevertek még hozzá, valamint egy paradicsomból, chili paprikából és különböző fűszerekből álló szósszal
ízesítették, amit chilmolli néven neveztek.
.
Azt mondják, hogy Montezuma nagyon szerette a halat, de a legközelebbi hely, ahonnan friss halat lehetett szerezni, az, a Mexikói-öbölben volt, a királyi palotától közel 300 km-re. Ezért rendszeresen futárok futottak a palotától az öbölig és vissza. A feljegyzések szerint naponta közel 200 km-t tudtak futva megtenni. Rövid pihenőiken a tasakban magukkal vitt Spirulina porból és friss vízből álló frissítő, regeneráló italt készítettek, majd folytatták útjukat.
.
A Spirulina-használat kultúrája azonban nem az aztékoktól, hanem a majáktól ered. Moorhead és társai összefoglaló munkájukban említik, hogy történelmi bizonyítékok vannak arra nézve, hogy 300-900 közt a maják már ismerték és fogyasztották a Spirulinát. Az aztékok pedig a legyőzött toltékoktól tanulhatták meg a Spirulinával kapcsolatos teendőket.
Tudományos ismeretterjesztő füzetünk célja az, hogy a Spirulináról
(Spirulina platensis) fontos alapadatokat adjunk közre, illetve segítsünk
a természetes gyógymódok iránt érdeklődőknek abban, hogy megérthessék, mit várhatnak és mit nem várhatnak el ettől az igen gazdag hatóanyag tartalmú, szélsőséges körülmények közt is megtermő, az éhezés és az elhízás visszaszorításában is fontos szerep betöltésére alkalmas tengeri szervezettől.
.

Olvasd el az online füzetet!

 

A DXN Spirulina lett a legjobb táplálékkiegészítő és a

“Brand of the Year Award 2010”

díjat nyerte el, melyet Yousuf Raza Gilani, Pakisztán Miniszterelnöke adott át.

 

Regisztrálj ingyenesen, vásárolj kedvezményesen!

Gyakori kérdések a...

Mi a Spirulina? A Spirulina egy kék-zöld alga, mely nevét a spirálos alakjáról kapta. A szükséges tápanyagokat figyelemreméltóbb koncentrációban tartalmazza, mint az ételek, növények, gabonák...

Szuperélelmiszerek a DXN-től...

  A DXN Reform élelmiszereihez biotermesztésű gyógynövényeket használnak fel a készítésük során. Rendkívül sokoldalú gyógynövényekről van szó, ezeket már évezredek óta ismeri és használja az...

Látod a lehetőséget a hálózatépítésben és kipróbálnád az online marketing erejét?

Kérlek, minden mezőt tölts ki.
Kérlek, adj meg egy valós e-mail címet.
Ez az Email cím szerepel a listában!
Sikeres Feliratkozás!